headerphoto
Amerikai ügető PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Administrator   
2010. február 27. szombat, 10:58

Amerikai ügető lóAz Egyesült Államokban, a nagy távolságok szükségessé tették egy gyorsan ügető kocsilófajta kitenyésztését. A fajta kialakulásában nagy szerepe volt Darley Arabian utódjának-Messengernek-akit 1788-ban exportáltak az USA-ba. Kitűnő ügetőképességét jól örökítette, és az 1849-ben született utódjának, Hambletonian 10 révén sikerült rögzíteni ezt a tulajdonságot a fajtában. Az amerikai fajta onnan kapta a Standard bred elnevezést, hogy tenyésztői már csak az olyan olyan lovakat ismerték el a fajtába tartozonak, amelyek két és fél percnél kevesebb idő alatt ügették le az 1 mérföldet./1 mérföld kb. 1,6Km./ Az amerikai ügető ló tenyésztői a küllemmel még annyit sem törődtek, mint a telivér tenyésztők. A teljesítmény számított egyedül. Az amerikai ügető ló külleme: Feje nemes is, de durva is lehet. Magasan illesztett, középhosszú nya, nem kifejezett mar, hosszú, meredek jól izmolt lapockák jellemzik. Mellkasa mély, hosszú, a hát ugyancsak hosszú, gyakori a töréshiba. A far széles, izmos, gyakran csapott. Túlnőttség előfordulhat. Lábszerkezete nem mindig korrekt, elől néha franciás, hátul gyakran gacsos. A csánkok sokszor nem elég terjedelmesek, a csűd hosszú. Átlagos marmagassága körülbelül 158cm, lényegesen kisebb, mint a telivéré.