headerphoto
Andalúz ló

Az andalúz ló Igazi spanyol lófajta. Egyesek szerint eredete a mór időkre vezethető vissza,(8.század) az Ibériai- félszigetre került berber lovak és a helyi spanyol lovak keresztezéséből alakult ki, mások szerint az egykori numídiai-kárthágói lovak utódai. Az andalúziai lovaknak igen nagy befolyása volt az európai és amerikai lófajtákra. A következő fajták kialakulásában játszott nagy szerepet az andalúziai: lipicai, kladrubi, frederiksborgi, oldenburgi, orlov és a criolloéban. A fajta első jelentős megszilárdulását a córdobai ménes megalapítása jelentette- II. Fülöp, 1571.

Az andalúz elegáns, akciós mozgású ló, a modern sport céljaira, viszont már kevésbé alkalmas. Főként a bikaviadalok klasszikus lova. Több színben is előfordul, kedvelt színe a szürke. Az andalúz a barokkos fajták közé tartozik. Megnyerő külső, elegancia jellemzi. Mozgása tetszetős, akciós, dinamikus, de inkább fölfelé irányul, ellentétben a modern sportló nyújtott, térölelő vágtájával. Feje nagy, általában kissé kosfejű, szeme éber, nyaka szépen ívelt, magasan illesztett, martájéka nem kifejezett. Az egész testre, így a hátra is jellemző a jól izmoltság. A végtagok stabil alakulásúak, szárazak, a csüd nem lehet túl hosszú. Fara kerek, farka dús, mélyen tűzött. Jellegzetessége a hosszú, selymes tapintású, hullámos sörény és farokszőrzet.

Andalúz ló Az andalúz lófajta tenyésztése a középkor utolsó századaiban a dél-spanyol karthauzi kolostorokban folyt. Egy híres nemes, Don Alvaro Obertus de la Valeto végrendeletében a szerzetesrendre hagyott egy 40 km²-es, lótenyésztésre kiválóan alkalmas területet, így 1476-ban bekövetkezett halála után a lótenyésztéshez jól értő karthauziak vették át a tenyészet vezetését. A három legfontosabb tisztavérű tenyészet Jerez de la Fontera, Sevilla és Casallo környékén működött. Ezenkívül jelentős volt a nemesi családok andalúzállománya is: a zamoranos, a guzmanes és a valenzuelas mind-mind ilyen magántulajdonú ménes volt. Az andalúz méneseket több súlyos csapás is mérte: Napóleon seregei számos egyedet zsákmányoltak, de szerencsére a szerzetesek el tudták rejteni az állomány egy részét. 1832-ben járvány pusztított az ekkor már nem karthauzi kézen lévő állományban, amit csak néhány egyed élt túl. A spanyol kormány ekkor egészen az 1960-as évekig kiviteli tilalmat rendelt el az andalúzra, a fajta regenerálása érdekében. Az Andalúz Tenyésztő Szövetség 1912-ben alakult. Érdekesség, hogy az andalúzt elfogadják a luzitano fajtájában, de fordítva ez már nem igaz.

 

Az andalúz lovat már a kezdetektől elsősorban hátaslóként hasznosították. Majdnem mindenki számára ideális ló az andalúz. Egyes egyedei gyermeklónak, mások hobbilónak, megint mások versenyezni alkalmasak. Lehet használni akár fogatban is. Sporttársként leginkább az ugrósportban és a díjlovaglásban felel meg. Találkozhatunk vele lovas bemutatókon és cirkuszokban is. Manapság újra kezdik virágkorukat élni, az új, "barokk divatnak" köszönhetően. Sok hobbilovas egyszerűen temperamentuma és természet adta feligazodottsága miatt kedveli, mivel ezek talán a legelegánsabb hátaslóvá teszik. Élénk vérmérsékletük ellenére könnyen fegyelmezhetők, jól irányíthatók, gondozójukkal bensőséges kapcsolatot alakítanak ki. A tartással és a takarmányozással szemben nem igényesek. Ez a fajta ma az egyik legkedveltebb hátasló a világon: egyedül Andalúziában 124 ezer tenyészkanca található. A fajta rokontenyésztése tilos, de a nagy egyedszám miatt erre nincs szükség.